Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt | Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

Főoldal Hírek Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt

Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt

Régi hagyomány iskolánkban, hogy az első tanítási héten délutánonként az újonnan felvételt nyert nyelvi előkészítős évfolyamra járó diákoknak gólyanapi programokat szervezünk, ahol a felsőbb évfolyamos diákokkal, az iskola dolgozóival és tanáraikkal, valamint az épülettel közös játékos, szórakoztató tevékenységek keretében tudnak mélyebben megismerkedni.

A gólyanapok csúcspontja a gólyaavató és eskütétel, valamint a gólyák jelmezes bemutató tánca. A lányok Raszputyin, a fiúk a Jégvarázs hercegnőinek bőrébe bújtak aznapra -- a felvételeken látszik majd, hogy mekkora sikerrel. 😉

Ilyenkor szegődnek melléjük a 11. évfolyamból származó patronáló diákok is, akik szintén esküt tesznek arra, hogy segítik majd beilleszkedésüket az új közegbe, amit egy kis ajándékkal is megpecsételnek.

Reméljük gólyáink jól érzik majd magukat nálunk és a DLSB-ben eltöltött 5 év eredményesen, sikerekben gazdagon, támogató családias hangulatban telik majd!

A programok szervezését köszönjük Vándor Orsolya és Di Croce Gyöngyi tanárnőknek, a 9kny-es diákok osztályfőnökeinek, valamint minden évfolyam diákszervezőinek, akik munkáját osztályfőnökeik koordinálták.

Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 3
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 7
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 11
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 4
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 8
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 12
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 5
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 9
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 6
Az első hét a
Az első hét a "GÓLYÁK"-ról szólt 10

Események

2024 március
H K Sz Cs P Sz V




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31


30 éves jubileum 30 éve embléma

Öko Iskola

Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium

8220 Balatonalmádi,
Rákóczi Ferenc u. 39
info@kettannyelvu.hu
+36 88 594-340

Kedves Szülők!

Kérjük, adójuk 1 %-ával támogassák intézményünk alapítványait!

DLSB ALAPÍTVÁNY A BALATONALMÁDI KÉTTANNYELVŰ GIMNÁZIUMÉRT

adószám: 19266057-1-19

A BALATONALMÁDI MAGYAR-ANGOL GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SPORTJÁÉRT

adószám: 18937655-1-19

Köszönjük támogatásukat!
EFOP 1.2.9-17-2017-00118

NEA ME BGA